rcc heritage buildings

Sok történelmi épületnél a vakolatlan égetett tégla, illetve tégla a homlokzat kialakításának meghatározó eleme. Itt meg kell találni az arany középutat a felújítás és a restaurálás között. Rendszerint meg kell tervezni a tisztítási munkálatokat, és ezeket egy próbafelületen ki kell próbálni. Legtöbbször csak a tisztítás után dönthető el, hogy melyik köveket kell kicserélni, és melyik köveket kell restaurálni, illetve milyen mértékű restaurálásra van szükség.
Az ilyen vakolatoknál a repedezett, eldeformálódott vagy elporladt hézagokat rendszerint ki kell javítani. Ehhez a történelmi állaghoz kell igazítani egy modern habarcsot, vagy készíteni kell egy új habarcsot a ránk hagyott történelmi eljárással. Az előnyök és hátrányok alapos mérlegelése után a víztaszító felületképzés esetleges alkalmazását is felül kell vizsgálni, és szükség esetén ezt a víztaszítás szükséges mértékéhez kell igazítani a megfelelő kiszáradási potenciál kialakításához. Szakértelmünk kiváló példái ezen a területen az UNESCO világörökség részét képező Marienburgi vár (a német lovagrend vára) Lengyelországban vagy a Kaispeicher B épülete Hamburgban (ma Maritimes Museum Hamburg).

Legyen szó akár vakolt vagy nyers lábazatról, ez az épületek egyik leginkább igénybevett része.

Alapvetően a növekvő nedvesség és a sóval terhelt fröcskölő víz károsítja a leginkább. Különösen a sérült, illetve hiányzó szigetelés okozhat jelentős károkat, a nedvességfoltoktól kezdve a sókivirágzásokon keresztül egészen a vakolat súlyos mértékű lepattogzásáig. A károk gyakran nem csak a külső részeket érintik. A lábazaton keresztül bejutó nedvesség kapillaritás vagy diffúzió útján egészen a belső oldalig eljuthat, és a helyiségbe kerülhet. Bár idővel egyensúlyba kerül a falban a nedvesség felvétele és leadása, ez korántsem jeleni azt, hogy nem keletkeznek károk. A falon keresztül egyenletesen beáramló nedvesség károsítja az építőanyagot, és a sólerakodások folyamatos növekedését, továbbá a teremlevegő nedvességtartalmának növekedését okozza. Nemcsak kellemetlen szagok képződhetnek, hanem a történelmi falazat belső felülete vagy a létesítmények is károsodhatnak.

A Remmers szakmai tervezőrészlege ezeket a nedvességáramlásokat részleteiben megvizsgálja, és szükség esetén szimulálja annak érdekében, hogy a létesítmény állagának védelméhez ajánlani tudja a megfelelő védelmi intézkedéseket.

A történelmi habarcsok már nem felelnek meg napjaink használattal és biztonsággal kapcsolatos követelményeinek, azonban mégis nehéz megítélni a használhatóságukat, hiszen gyakran nagyon kevés a tudásunk a régi habarcsokról és receptúráikról.

Eközben azonban a vakolatok és habarcsok alakítják ki a leginkább az építményeink jellegét, és a történelmi építőanyagok és építési technológiák becses tanúsítványai. A történelmi építmények restaurálása, illetve helyreállítása során épp ezért az a cél, hogy az eredeti állag legmesszebbmenőkig történő megőrzése mellett olyan pótló- és restaurálóhabarcsokat és vakolatokat gyártsanak, amelyekre a lehető legjellemzőbb a történelmi habarcs valamennyi tulajdonsága, visszaállítják a már rég elveszett állapotot, formájukban és funkciójukban a történelmi habarcsot másolják és készítésükhöz az eredeti anyagokat és módszereket alkalmazzák.

Ebben tud segíteni a Remmers szakmai tervezőrészlege: Építményspecifikusan elemezzük a még meglévő régi habarcsot és minta alapján elkészítjük annak érdekében, hogy formájában és funkciójában a lehető legjobban hasonlítson a régihez. Az akkreditált Bernhard Remmers Institut für Analytik intézet készíti az elemzést saját módszere alapján, az elemzés eredményeit pedig a Remmers GmbH habarcstechnikai részlegének szakembereivel szorosan együttműködve értékelik ki. Ők végzik az eredeti leletek alapján az új termékminta elkészítését. A döntést az építtető és a műemlékgondozásért felelős személyek hozzák az építményen kialakított minták alapján.

Már az ókorban is használtak az építményeken és a személyeket ábrázoló tárgyakon festékeket és különböző színeket. Ezek egyrészt a kialakítás eszközei voltak, másrészt védő- és kopóréteget képeztek (és ezeket a célokat szolgálják ma is). A szennyező anyagok környezetbe jutása által okozott elporladás miatti károk alapján az elmúlt évtizedekben megnőtt a védőfunkció jelentése – különösen az építményt károsító nedvességgel szemben.

Manapság a színes bevonatokhoz kapható kötőanyagok alapvetően lehetőséget kínálnak a kompromisszum kialakítására a műemlékgondozással kapcsolatos célok és a műszakilag optimális megoldás sarkalatos pontjai között. A műemlékgondozással kapcsolatos célok megvalósításához gyakran megfelelőek a mész alapú bevonatok. Az utóbbi 20 évben sikerült olyan tisztán mechanikusan módosított meszet, mész alapú festékrendszereket kifejleszteni, amelyek a „normál” mészrendszerekkel szemben sokkal ellenállóbbak a porladással szemben. A műszakilag optimális megoldás pedig a leginkább kiváló minőségű szilikongyanta alapú festékrendszerekkel érhető el, amelyek gyakorlatilag hatalmas szabadságot tesznek lehetővé a kialakítás szempontjából. Valahol a kettő között találhatók a szilikátok illetve az ásványi alapú festékek, amelyek használata a lehetséges előnyök és hátrányok tekintetében alaposan kiegyensúlyozott.

A történelmi építményeknél is előfordul, sőt itt gyakori eset, hogy a talajjal érintkező területek szigetelése hiányos vagy egyáltalán nem tömítettek ezek a részek. Ez ahhoz vezet, hogy az érintett építőanyagok sok nedvességet vesznek fel és szállítanak. A „normál” egyensúlyi nedvességtartalomnál több nedvességet rendszerint egyik építőanyag sem viseli el. A nedvességtartalom csökkentése ilyen esetekben mindig ésszerű helyreállítási cél. Ezzel nemcsak a javítási intézkedések tartósságát lehet növelni, hanem jelentősen csökkenthető a történelmi létesítmény további porladása is. Azonban az illetékeseknek nehezükre esik a történelmi létesítményeken a modern, bitumen alapú szigetelőtermékek alkalmazása. Ezen anyagtípusok szinte egyáltalán nem reverzibilisek, és teljes anyagiságukat tekintve nem illenek a történelmi építményekhez.

Az utóbbi években folyamatosan továbbfejlesztett ásványi alapú szigetelőrendszerek azonban annál inkább! Néhány tervezői „trükkel” még akár a reverzibilitásuk is létrehozható.

A Remmers a kőkonzerváló szerek és „tartozékaik” területének abszolút specialistája. Ezeket a termékeket a világ számos pontján alkalmazzák az értékes kulturális javaknál. Tervezés nélkül azonban ez nem lehetséges, bár a szokványos építményekkel kapcsolatos vizsgálatokat ritkán végzik el. Általában gondos tervezést, kivitelezést és elemzést igénylő speciális vizsgálatok elvégzésére van szükség. Hagyományaink alapján a Remmers szakmai tervezőrészleg mestere ennek a területnek.

Az utóbbi évtizedekben összegyűjtött terméskő porladással és bomlással kapcsolatos tudás a sókivonással, szilárdítással és a terméskő zsugorodásának csökkentésével kapcsolatos kifinomult konzerválási technológiák mellett a műemlékgondozással kapcsolatos igények növekedése is együtt járt. Míg korábban a műemlékgondozással kapcsolatos célkitűzések központjában rendszerint az eredeti állapot visszaállítása volt, esztétikailag megfelelő rekonstrukcióval, ma már főként az eredeti állag védelme és megóvása a cél az egyedi történelmi hangulat megőrzésével. Ez a szemlélet természetesen jelentős hatással van az alkalmazott építőanyagokra és felhordási technológiákra is. Sok esetben csökkent az anyagok terjedelme, nőttek azonban a minőséggel kapcsolatos igények. Így manapság sokkal kímélőbben kell kivitelezni az eredeti állagot beavatkozásokat, mint korábban. Egy példa erre a kőkiegészítő habarcs szinte teljesen az alapig felhordása. Ebből szinte automatikusan következik az eredeti állag stabilitásának követelménye, amelyre fel kell hordani a bevonatot. Így a konzerválással és a javítással kapcsolatos különböző munkálatok kölcsönösen feltételezik egymást. A korábbi időkhöz képest mindez manapság az egyedi károkozó mechanizmusok és formák alaposabb ismeretét követeli meg. A Remmers szakmai tervezőrészlege ehhez a megfelelő partner.

Nagy jelentősége van a történelmi falazat teherbírásának ismeretének a régi építmények biztosítása és átépítése területén. A történelmi építmények tartóelemei – pl. a falak és a pillérek – gyakran kétrétegű terméskőből vagy téglafalból állnak. Míg a külső rétegek „rendesen” vannak falazva, addig az adott építőelemek belső részek általában törött kővel vannak „feltöltve” és a habarcs aránya is nagy. A teherhordó képességet a kő és a habarcs szilárdsági és eldeformálódási tulajdonságain kívül sok további paraméter is befolyásolja.

Kiemelkedő szakmai tudást igényel az ilyen építőelemek szilárdításához a megfelelő habarcs kiválasztása, vagy a szilárdítók megfelelőségének megítélése a boltozatok teherbírásának növeléséhez. A Remmers szakmai tervezőrészlege birtokában van ennek a tudásnak, amelyet be is bizonyított az elmúlt években számtalan létesítményen, pl. a kölni Szent Péter székesegyházon vagy az aacheni dóm épületén.

Manapság számtalan módszer létezik a történelmi építmények felületeinek tisztításához. Ilyenek pl. a száraz és nedves szórásos eljárás, a vegyszerek alkalmazása, a magas- és alacsony nyomású módszerek, a speciális technikák, pl. a „radírozás” és az örvénysugaras rendszer, vagy éppen a lézeres tisztítás.

Azonban ezek közül egyiket sem használják szisztematikusan a történelmi épületek beltéri felületeinek tisztításához. Vagy túl sok vizet kell használni hozzájuk, vagy túl sok por képződik a használatukkor. Néhány belső teret mégis megtisztítottak ezen eljárások valamelyikével. Annak ellenére, hogy a tisztítást megelőzően el kellett távolítani a bútorokat és műanyag fóliával gondosan le kellett takarni az érzékeny területeket, vagy szinte légzáró sátrat kellett felállítani – ezek az intézkedések néha elfogadhatatlan mértékben megnövelték a költségeket.

A lézert egyre gyakrabban alkalmazzák az építészeti díszítőelemek tisztításához, azonban a nagy, sík felületek tisztításához még mindig nem kedvező az ár-érték aránya. A nagy energiájú lézersugár pedig néhány esetben kölcsönhatásba lép a színes alkotóelemekkel, pl. a néhány építőanyagban megtalálható glaukonittal, és kellemetlen elszíneződést okoz. Ezek a problémák elkerülhetők a természetes kaucsuk alapú Peel-Off alkalmazásával. A Remmers szakmai tervezőrészlege ezzel a termékkel tervezi a történelmi szempontból értékes beltéri felületek tisztítását. A tisztítási munkálatok elvégzésének ideje alatt pedig rendeltetésüknek megfelelően tovább használhatók a helyiségek.

A modern konzerváló technikák jól megtervezett és kivitelezett alkalmazására kiváló példák a Németországban, Hessen tartományban, Steinbachban található, Karoling-korszakból származó 1200 éves Einhardbazilika 12. század végéből származó kézzel festett tetőtéglái.

A kivitelező restaurátorcéggel és a vezető restaurátorral szorosan együttműködve első lépésben katalogizáltuk és regisztráltuk a téglákat a fennmaradt állapotuk feltérképezése érdekében. A rácsos konténerekben összegyűjtött téglákat egy a helyszínen épített, 100m³-es merítőmedencében tároltuk, hogy többszöri lemosással el tudjuk távolítani a korábbi, nem megfelelő konzerválószert. A tisztítás után lefedtük a merítőmedencét, hogy a tetőtéglák egy kb. fél éves időtartam alatt ki tudjanak száradni. Ezután következett – szintén a merítőmedencében – a szilárdítás KSE 300 kovasavészterrel. A korábbi mintákból nyert paraméterek alapján megterveztük a munkafolyamatokhoz szükséges intervallumokat, és biztonsági intézkedéseket foganatosítottunk.

Az átitatási és reakciós folyamat lezáródása után újra le lehetett fedni a bazilikát a szilárdított tetőtéglákkal.

A fa rozetták, sárkányok és mascaronok (torzfejek) egy része annyira szét volt porladva és megrongálódott, hogy rekonstruálni kellett a formájukat és szerkezetüket. Egy olyan módszert kellett találni, aminek segítségével a lehető legnagyobb mértékben megőrizhető volt ezeknek a díszítő építőelemeknek az eredeti anyaga. A tetőgerenda megelőző jelleggel farontó rovarok elleni impregnálást kapott. A faszerkezet impregnálására további védőintézkedéseket fejlesztettünk ki. A zsaluzatot és a padlót színtelen keményviaszolajjal frissítettük fel és láttuk el védelemmel. Végül még a homlokzatot is renoválni kell.

Tanulság: A lengyelországi Wang templom több szempontból is olyan rendkívüli építmény, amelyiket lehetőleg az eredetihez hű állapotában feltétlenül meg kell óvni a következő generációk számára. Ez megér minden igyekezetet és fáradtságot.

Ez csupán egy példa a számtalan kihívásra, amelyeket a fa szerkezetek restaurálása magában rejt. Itt is – mint a megóvásra érdemes építőanyagok számtalan egyéb fajtájánál – érvényes: a romboló környezeti hatásokkal kapcsolatos szaktudást egyesíteni kell a modern konzerválási és védelmi módszerekről gyűjtött ismeretekkel.

Egy építményben a kor előrehaladtával egyre gyakrabban keletkeznek repedések a falazatban. A repedések kialakulásának számtalan oka lehet. A hőmérséklet hatásai, az építmény alapjának süllyedése és a föld rengései csak néhány ok ezek közül. Bármilyen oka is legyen a repedések képződésének az adott esetben, egy repedés a falazatban mindig jelentősen károsan befolyásolja a statikai rendszert és helyre kell álltani a további károk elkerülése érdekében.

A falazatban keletkezett repedések helyreállítása néhány évvel ezelőttig azt jelentette, hogy kicserélték a repedezett köveket és habarcs újbóli felhordásával helyreállították a hordozóképes kötéseket a falazatban. Azaz a repedés jobb és bal oldalán eltávolítottak egy-két követ, és a régi fugázóhabarcs kiüregelése visszahelyeztek köveket. Gyakran esztétikailag nem megfelelő lett az ilyen jellegű javítások után a végeredmény, és sok esetben az eredeti teherbírást sem sikerült megfelelően helyreállítani.

Az úgynevezett spirális horgonyrendszerek bevezetése óta a falazat részei egyszerűen és kiemelkedően hatékonyan újra összekapcsolhatók egymással a kötés helyreállításával. A spirális horgonyok csak minimálisan hatolnak be a helyreállítandó falazatba, ugyanis a hézagokban kell őket elhelyezni. Így a már repedezett kövek is újra felhasználhatók. Ez az egyik ok, amiért a spirális horgonyokat előszeretettel alkalmazzák a műemlékgondozás területén. Segítségükkel sikeresen és minimális beavatkozással megjavíthatók a homlokzatban található, továbbá a fedések, nyílások és hajlatok körüli repedések.

Ha az építészeti díszítőelemekről, alakzatokról, mellvédekről, stukkóelemekről stb. másolatot kell készíteni pl. az eredeti megóvása érdekében az időjárás viszontagságaitól vagy az ismétlődő és részben károsodott elemek pótlása érdekében, akkor a még megmaradt eredetiről minta készíthető.

A tulajdonképpeni rekonstrukcióhoz olyan formázómasszára van szükség, amely képes megformázni az eredeti tárgy részleteit, még a legfinomabb felületi szerkezetet is. Ezenkívül készíteni kell egy olyan speciális, önthető és zsugorodást kompenzáló habarcsot, amely ugyanerre képes, és lehetőleg optikailag is megfelelő az adott építőanyag utánzatához.

A húzott stukkóelemek esetében teljesen más eljárás alkalmazandó. Ha a stukkó formáját lemintázták az eredetiről és elkészült a megfelelő sablon, különösen fontos a kültéri stukkókhoz olyan habarcsot használni, amelyik felhordási tulajdonságai lehetőleg hasonlítanak a korábban használt gipszhabarcshoz, azonban annál mégis jelentősen ellenállóbbak a porladással szemben.