Fachwerk stílusú gerendavázas homlokzatok

Helyreállító rendszerek az átfogó védelemhez

A Fachwerk stílusú épületek gondozása és az építmény védelme régebben nem okozott problémát, a ház lakói és tulajdonosai, továbbá a kézművesek magától értetődő feladatuknak tekintették ezt. Manapság nőttek a kényelmes lakókörnyezettel kapcsolatos követelmények – ezzel ellentétben nincs már meg a „Fachwerk” épületszerkezettel kapcsolatos régi tapasztalati tudáskincs és know-how. Ennek következtében a Fachwerk épületeken számtalan károsodás keletkezett. A Remmers Fachwerk felújító rendszerével első ízben sikerült teljesen pótolni ezt a hiányt.

A fa Európában szinte minden korszakban fontos építőanyagnak számított. Az északi és keleti régiók kivételével főként fát használtak a takarékos, azonban bonyolult Fachwerk stílusú építményekhez. Ennél az építési módnál a faváz gerendái nyelik el az összes erőhatást, míg a – fagerendák közötti – úgynevezett rekeszek általában „csak” a falfelület zárásának funkcióját látják el.

Az ilyen gerendavázas épületek teherhordó faszerkezete eldeformálódik a külső erőhatások – pl. az erős szél, de különösen hosszméretek nedvesség és a hőmérséklet okozta változása – miatt. Emiatt itt nem mérettartó építőelemekről van szó.

Mivel a tömör rekeszek csak nagyon korlátozott mértékben igazodnak ezekhez a méretváltozásokhoz, a fa és a rekeszek közötti zárófelületeken bizonyos idő elteltével
elkerülhetetlenül repedés keletkezik. Mivel mind a mai napig nem léteznek olyan gyakorlatban jól alkalmazható anyagok, amelyek segítségével ez a gyenge pont tartósan elhárítható lenne,
a gerendavázas építkezéshez felhasznált minden anyagot ehhez az állapothoz kell igazítani.

Az alkalmazott anyagok szempontjából – a repedések méretének korlátok között tartása érdekében – a lehetőleg nagy mértékű rugalmasság mellett a kapilláris szívóképesség is fontos jellemző. Ez a tulajdonság gondoskodik arról, hogy a megrepedt területen felvett nedvesség a fából a lehető leggyorsabban átáramoljon a rekeszek építőanyagába, és az anyag pedig leadja a környezetbe. Ugyanakkor a rekeszek vízfelvételét korlátozni is kell az esetleges esős idő miatt. Ezért a vízszállítás szempontjából különösen „kiegyensúlyozott” rendszerre van szükség.

Gerner professzor sokéves tapasztalatán alapulva az elmúlt években kifejlesztettünk a gerendavázas épületek helyreállításához egy ebből a szempontból összehangolt teljes rendszert.

A fenti műszaki követelmények teljesítése mellett a fejlesztés során arra is nagy hangsúly fektettünk, hogy lehetőleg történelmi építőanyagokat alkalmazzunk.

Németországban az építészeti örökség jelentős részét képezik a nagy számban épített, gazdasági és kulturális szempontból nagy értéket képviselő történelmi Fachwerk épületek. Ez az épületállomány veszélyben van a nem elegendő mértékű gondozás és a szakszerűtlen felújító munkálatok miatt.

Fachwerk stílusú gerendavázas homlokzatok

14 terméket találtunk:
 

Nézet

Termékszám 221330

Vizesbázisú, lassú hatású faanyagvédő szer

Termékszám 210005

Folyékony védőszer-koncentrátum a könnyező házigomba ellen falazatban

Termékszám 136801

Festéklemaró & graffiti eltávolító

Termékszám 235901

Dekoratív, vizesbázisú középvastag lazúr

Termékszám 057625

Épületspecifikus receptúrával készülő fedővakolat

Termékszám 066601

Tisztító paszta városi szennyeződések eltávolítására

Termékszám 656610

Töltőképes mészfesték szerves kötőanyagrész nélkül

Termékszám 656910

Mészfesték szerves kötőanyag nélkül

Termékszám 050520

Termékszám 104625

Cementmentes fugakitöltő habarcs

Termékszám 4500225001

Oldószerbázisú, prémium favédő lazúr kifejezett nedvesség elleni védelemmel szabadtéri faanyagokra

Termékszám 765101

Szerkezetkímélő, matt fedőfesték kül- és beltéri faanyagokra